Származása: a Paris alma talán a legrégebbi Erdély ős gyümölcsei közt. Az idők nagy folyamában egy népes almacsaláddá növekedett, melynek tagjai egymásközt többnyire csak némi, lényegesnek alig nevezhető vonásokban különböznek. Melyik tartotta meg a sok közül az eredeti, ős faj sajátságait legjobban? S milyenek voltak az eredeti fajnak jellemvonásai? Bajos volna megmondani; mert nevét ugyan emlegették már a 17-dik században, de jellemző tulajdonairól mit sem jegyeztek föl. Nagyon valószínű azonban, hogy a Paris almák ős apja Marosszéknek almatenyésztésre igen kedvező völgyeiben született, a hol nemcsak kertekben, hanem erdőn, mezőn, vetés közt és kerítésekben, a mint Nagy Ferencz mondja, rég idő óta, nagy mennyiségben tenyésztik a Paris almát. És e helyt azon fajt írom le, melyről, mint a Maros és Nyárád vize mentén legjobban elterjedt és legbecsesebb fajról, Kiss József, gegesi birtokos, barátomtól több ízben kaptam mutatvány-gyümölcsöket és ojtóvesszőt is.
Érésideje: Dec. - April.
Minősége: I. rendű csemege- és piaczos gyümölcs.
Nagysága: középnagy ; gyakran nagyobb is, kisebb is.
Alakja: változó; majd kissé lapított gömbalakú, majd szabálytalan kúpos gömbalakú s egyik oldalán gyakran hízottabb, mint a másikon. Zöme középtájra esik, honnét szára felé szelíden domborodva boltozódik s inkább vagy kevésbé széles, laposas karimában védződik; kelyhe felé pedig elejénte szelíden, aztán hirtelen és mindinkább fogyva kissé hullámos, szűk karimában enyészik el. Szár a hosszas, vékony, fás, kissé bunkósan végződő; többnyire szűk és mély tölcséralakú üregbe helyezett, melynek falai finom, sugaras rozsdamázzal vannak gyakran elborítva. Kelyhe kicsi zárt; fölálló, rövid és molyhos osztványaival, többnyire sekély és szűk üregben ülő, honnan ránczok vagy bordácskák indulnak a karimára s onnan tovább mindinkább elszélesedve és inkább vagy kevésbé kiemelkedve, néha a szármélyedés karimájáig is levonulnak.
Színe: bőre finom, sima, fényes, száraztapintatú ; elejénte sápadt zöld; értével sápadt czitromsárga; napos oldalán elejénte komor, de később derültre változó, mosolygó vérpirossal bemosott, néha pedig csak gyöngéden belehelt. Pontozata elég sűrű ; többnyire csak a bőr alul áttetsző, sárgás pettyecskék alakjában jelentkező, a gyümölcs napos oldalán elég szembetűnő. Rozsda-alakzatok nem tűnnek elő fölületén; de barnás vagy feketés ragya-szeplők sűrűbben vagy ritkábban, majd minden gyümölcsön találkoznak.
Belseje: húsa fehér vagy sárgásba játszó fehér, magtokja körűl zöldes erekkel, finom, tömöttes, roppanós és pezsgő; leve bő, czukros 300 gyöngéd savanynyal emelt, igen kellemes, illatos ós fűszeres ízzel. Magtokja nyilttengelyü; nyilt fiókjaiban számos, hosszas, hegyes, pirosas gesztenyeszínű, sovány, de ép magot rejtő. Kehelycsöve inkább vagy kevésbbé rövid, tompa kúpalakii. Fája. Egészséges és elég edzett; korán és kedvező helyen igen bőven termő; föl és szétálló, nyúlánk ágaival, melyek gyümölcsvesszökkel és peczkekkel hamar és jól beruházkodnak, ritkás, kuszált lombozatú, terjedelmes koronát alkotó. Szálas fának alkalmas leginkább; mindenütt díszlik ugyan, de csak ott terem bőven, hol a fagyasztó szelek ellen oltalmazva van s gyökereivel a földben, leveleivel a légben folyvást talál nedvességet. Gyümölcsei jól állják helyöket a fán.
Vesszei: számosak, hosszak, vékonyak, hajlékonyak; elég egyenesek, noha kissé könyökösek, síkfölületűek; fölállók vagy nyílt szögekben szétállók; egész hosszukban sűrűn és finoman fehérmolyhosak, pirosas barnák; apró kerek, itt-ott hosszas, fehér pontokkal ritkásan és nem szembetűnőleg pontozottak; rendetlen, többnyire azonban rövid levélközűek,
Rügyei: kicsinyek, kúposak, tompahegyűek, lapulók, sűrűn fehérmolyhosak; alig kiálló, többnyire bordázatlan talapon ülők.
Virágrügyei: kicsinyek, tompakúposak, sűrűn fehérmolyhosak.
Levelei: aprók, a vesszők alján néha középnagyok, elég vastag és köményes szövetűek; tojásdadok vagy hosszas tojásdadok; elég szabályosan elkeskenyedő, hosszas és kissé félrecsavarodó hegyben végződők; laposak vagy laposvölgyesek, alig íveltek; nyelökről csaknem vízirányosan elállók; alsó lapjukon sűrűn fehérmolyhosak; felső lapjukon csupaszak, csaknem fénytelenek, homályos zöldek; széleiken tompa fogakkal nem mélyen, de sűrűn és elég szabályosan fürészesek. Levélnyelök rövid, középvastag, merev, molyhos, tövénél violaszínpirossal színezett; rézsunt fölfelé álló. Levélpálhái aprók, áridomuak vagy keskeny Iándzsásak, elég tartósak.
Hasonnevei: bizonytalanok.
Leírói: Belke , Illustr. Monatshefte 1866. évf. 257. Leroy , Dict. de Poniol. IV. 526. Nag y Perencz , Magyarország gyümölcsészete.*) Észrevétel. Alig hiszem, hogy tenyésztése haszonnal járna az alföldön, bárhol is; tegyünk vele kísérletet hazánk hegyes vidékein. Ott azután, a hol bőven terem; tenyésszük nagyban is; mert valóban megérdemli. *) Paris alma név alatt a „Hosszú szárú," „Kurta szárú," „Tök" — és „Szeplős paris" válfajokat mutatta ott be rövid leírásban és színes képekben is.
Forrás: Bereczki Máté, Gyümölcsészeti vázlatok
