Simonffy piros - Szabadgyökeres (Gyűjtött)

Származása: régi, bizonytalan. Debreczen határában régóta nagyban el van terjedve s egy, odavaló régi és előkelő család nevétől kapta fönnebbi, általánosan elfogadott, népszerű nevét. Arról, hogy e kitűnő almát a tisztelt Simonffy-család valamelyik tagja nyerte volna magról vagy hozta volna Debreczenbe; — hallgat a krónika, valamint arról is, hogy valóban Debreczen határában lépett volna-e legelőször a világba? El van ez terjedve a Jászságban is, a hol Magyalné almája név alatt ismeretes s Justus József, alattyáni esperesplébános, kedves öcsém szerint, valószínű, hogy Egerből származik, a hol Magyal* névvel egy régi szőlőhegyet is neveznek. Elég az hozzá, hogy eredeti magyar faj, mely fönnebbi név alatt már külföldön is kezd elterjedni. Ojtóvesszejét Tamásy Károly t. barátomtól kaptam Debreczenből 1880-ban, azóta nemcsak próbafámon, de még faiskolai ojtványaimon is termett már nálam is. Fajom valódisága kétségtelen.
Érésideje: Oct. dec.; hűvösebb tájakon s alkalmas hűvös helyen, néha májusig is épségben eltarthatók gyümölcsei.
Minősége: csaknem kitűnőleg I. rendű csemege-, háztartási és piaczos gyümölcs.
Nagysága: középnagy, néha nagyobb is, de gyakran kisebb is.
Alakja: kissé változó, majd gömbölyded, majd lapos gömbalakú; többnyire azonban tojásdad-gömbölyű; rendszerint szabályosan boltozott síkfölületű. Zöme többnyire középtájra esik, honnét mindkét vége felé csaknem egyenlően boltozódik, de kelyhes végén rendszerint szűkebb karimában végződik, mintsem száras végén. Szára majd rövid, majd középhosszi, középvastag, fás, bunkósan végződő; tágnyílású, de szűk és elég mély tölcséralakú üregbe helyezett, melynek falait finom, zöldes, sugaras rozsdamáz szokta eltakarni. Kelyhe zárt; összehajló, de hegyökkel hátragörbülő, apró, hegyes, molyhos és sokáig zölden maradó osztványaival majd szűk, majd tágas, többnyire lapos és kevéssé mély üregben ülő, melynek alja molyhos s karimáján csak néha mutatkoznak némi szelíd emelkedések, melyek azonban a gyümölcs derekára nem vonulnak s gyümölcs gömbölydedségét nem zavarják meg.
Színe: bőre vékony, de szívós, sima, gyöngédtapíntatú, fáján rendszerint hamvas, ledörzsölve ragyogó fényes; elejénte zöld; értével bágyadt sárga, miből azonban csak ritkán látszik ki tisztán egy-egy foltocska; mert az egész felület sötétpírossal van befuttatva és még sötétebb, csaknem feketés-piros, szakadozott csíkokkal is becsapkodva. Napszegte darabjain a sötét-piros színben a csíkozat észre sem vehető. Pontozata ritkás, alig szembetűnő; többnyíre csak a bőr alul áttetsző, fehér pettyecskékből álló. Rozsdaalakzatok csak elvétve mutatkoznak fölületén: de, — ha előfordulnak ilyenek, — ezek rendszerint igen furcsa, jellemzőleg szeszélyesalakú, pirossal kissé belehelt fahéjszínű, széles csíkokban jelentkeznek a gyümölcsön.
Belseje: húsa fehér vagy zöldesfehér, a sötétebb piros példányoknál pedig a bőr alatt rendszerint pirosba játszó fehér, finom, gyöngéd, porhanyó és pezsgő; leve bő, igen czukros, finom savanynyal emelt, igen kellemes, fűszeres ízű. Magtokja nyilttengelyű; tágas fiókjaiban tojásdad, hegyes, barna, ép magvakat rejtő. Kehelycsöve kúpalaku, a gyümölcsbe elég mélyen lehatoló.
Fája: erőteljes, egészséges, igen edzett; korán, rendesen és igen bőven termő; nyiltszögekben fölfelé törekvő ágaival, melyek gyümölcsöző szervekkel hamar és jól beruházkodnak, elég sűrűlombos, de kellőleg szellős, gömbalakú koronát alkotó. Díszlik mindenféle almaalanyon ; alkalmas szálasfának és nyesés alatt tartva gulafának is. Mindenütt jól díszlik és rendesen terem. Gyümölcsei igen jól állják helyöket a fán. Vesszei. Számosak, hosszak, középvastagok, hegyök felé lassudan elvékonyodók, hajlékonyak; egyenesek, alig könyökösek, észrevehetőleg bordázottak; fölállók vagy elég nyiltszögekben fölfelé törekvők; egész hosszukban sűrűn és finoman fehérmolyhosak; itt-ott csupaszak, aljuk felé zöldesbarnák, hegyök felé pirossal árnyalt barnák; apró, kerek, fehéres pontokkal ritkásan és nem szembetűnőleg pontozottak; rendetlen, többnyire azonban rövid levélközűek.
Rügyei: kicsinyek vagy középnagyok, csaknem háromszögűek, tompahegyűek, lapulók, sűrűn fehér-molyhosak; kissé kiálló, hosszan bordázott talapon ülők.
Virágrügyei: kicsinyek vagy középnagyok, zömök-kúposak, tompahegyűek, sűrűn fehérmolyhosak. Levelei: középnagyok; nem éppen vastag, de keményes-szövetűek; kerülékesek, itt-ott tojásdadok; többnyire hirtelen elkeskenyedő és kissé félre is görbülő, hosszas, éles hegyben végződők; csaknem laposak vagy igen lapos-völgyesek, alig íveltek, nyelőkről rézsunt fölfelé állók, de hegyökkel lefelé görbülők; alsó lapjukon finoman molyhosak; felső lapjukon csupaszak, elég simák, bágyadtan fénylők, homályos zöldek; széleiken előre hajló, apróbb-nagyobb, többnyire tompa fogakkal elég sűrűn, de nem szabályosan fűrészesek. Levélnyelök rövides vagy középhosszú, elég vastag és merev, molyhos, tövénél pirossal kissé színezett; elég éles szögekben fölfelé álló. Levélpálhái középnagyok, lándsásak, szétállók, tartósak. Virágrügyet körítő levelei változó nagyságnak, többnyire hosszabbak, keskenyebbek, mint a vesszőkön levők, laposak, szelíden hullámosak; nyelőkről mereven, de kissé ívelten szétterülők.
Hasonnevei: Magyalné almája; Simonffy roth. Leirói. Tamás y Károly , Gyüm. füzetek 1880.évf. 139. lapján és líjból is ugyanott az 1883. évf. 361. lapján. Mások tudtommal még nem írták le.
Észrevétel: széles elterjesztésre méltó hazánkban mindenütt és kivétel nélkül mindenfelé. Alföldi mostoha viszonyaink közé talán egyetlenegy almafaj sem illik annyira be, mint a Simonffy piros alma' melynek itt egyetlenegy kertből sem volna szabad hiányoznia.

Forrás: Bereczki Máté, Gyümölcsészeti vázlatok